Kurva érdekes, hogy az ember lánya itt van 30 évesen, a life achievement listáján ott van ovitól kezdve munkahelyi minden szar, mikor egy új társaságba kell belépnie, és mégis, jobban izgultam itt az első nap előtt, mint ever, holott minden eddiginél érettebb és tapasztaltabb vagyok mint múlt énem, arról nem is beszélve, hogy ez sosem okozott gondot. Elbaszott egy dolog.

Negyed órával hamarabb érkeztem, túlzásnak is éreztem magamat, majd mikor ráfordultam a sulira, ezt máris felülírta a látvány. Külső szemlélők lényegében egy csapat lázadásra készülő szekta fondorlatos tervének utolsó simításainak gondolhatta azt a gyülekezetet, amit a csoporttársaim kb. 10 tagja alkotott egy hatalmas körben állva, várva, hogy bemehessenek/bemehessünk. Két szónyi szocializációt tudtam meríteni ebből a levesből, mert érkeztemre egyből megnyílt a kapu (coincidence? I think not) és a tanár beinvitálta az embergulyát. Szótlanul meneteltünk fel libasorban a lépcsőn a teremig.

A teremben négy sor volt, gyorsan kellett kalkulálni, hova is determinálom magam majd' fél évig.

Kijött belőlem a gyerek és jelezte is gyorsan, hogy első sorba ülni azért vad dolog lenne, ezzel egyidejűleg reflektált a nagylány énem, hogy utolsóba se kell bujdokolni, meg amúgy sem fogok látni. Akkor legyen a második, és sor közepe, gyakorlatilag beültem az epicentrumba....tabzs. A munkahelyem révén megtapasztaltam, hogy sorsfordító, hogy ki mellett ülsz, noha ezt nem igazán tudod tudatosan befolyásolni, bízol a jóistenben, karmában, embertársaidban, ki miben, hite szerint. (Ez nem ilyen női szófosás, a későbbiekben számomra lényeges lesz az ülési faszság, ezért a részletesség).

Itt egy számomra borzasztó kínos bő öt percet éltem át, mikor leültünk és vártuk, hogy jöjjön valaki. Indokolatlan és kényszeres telefonnyomogatás, várakozás, síri csend, pár lebegve hömpölygő ördögszekér hiányzott igazán a hangulat akkurátus átéléséhez, mígnem megváltóként befutott a házigazda részleg.

Tudom, hogy ez nem fog jól hangzani, de sajnos egyből kritikával kell illetnem az iskolát.
Tudnivaló, 25-en vagyunk. Úgy gondolom, hogy ez a létszám már magas ahhoz, hogy az emberbe ne legyen minimális feszengés, 24 idegennel körülötted kevésbé közvetlenebb a légkör, mint egy kisebb csoportnál, kevésbé tudod elengedni magad. Szerintem nagyon fontos lenne az, hogy a jövőbeli hatékonyságért és a kellemes hangulatért az egyén saját komfortzónáját egy idegen társaságban kiterjesszék (vagy egyáltalán létrehozzák). Ez itt semennyire nem valósult meg.
A klasszikus mindenki álljon fel és mutatkozzon be zajlott le, aminek lássuk be, ritkán van igazán értelme, noha tény, hogy szerintem se lehet kihagyni (merhátha!). De úgyse fogsz emlékezni semmire, pláne, hogy az izgulósok nem is figyelnek, mert készülnek a saját körükre. Tetézte a helyzetet, hogy egy csendes lány kezdte a party-t, ezzel akarva akaratlanul ő adta azt az etalont, amit a többi ember követni fog, hogy mit is kell mondani. Ami annyi volt, hogy "Sziasztok, Kovács Magdi vagyok, itt végeztem, ezzel foglalkoztam, szeretnék programozni."

Max fél perces monológ, 2 mp-es szünetekkel, 24 idegentől. 15 perc alatt annyi információ, hogy azt az agy nem tudja tárolni, pláne, ha ilyen full sablon a dolog. Nem kell hobbi pszichológusnak se lenni szerintem ahhoz, hogy az ember tudja, ez halottnak a puszi. És mégis.....ennyi volt a "csapatépítő". A tanár még egy kisebb beszédet mondott a buzdítás jegyében és már el is kezdtük venni az operátorokat.
Ez szerintem borzasztó rossz struktúra, ami szintén később kihat a hatékonysági faktorra.

A napokban olvastam, hogy zöld rókáéknál az első napot végig csapatépítésre szánták, amit egy kibaszott szakember végzett ráadásul, szóval megnyugodtam, hogy erre bizony figyelmet kell fordítani. Vagy legalábbis kellene. Kellett volna. Én magamon érzem ennek a hátrányát most is, hogy a képzés harmadán túl vagyunk.

Nem lehetetlen természetesen enélkül elvégezni, nem ez lesz az Ahilles ína annak, hogy programozó válik belőled végül vagy sem, de hát ki akar úgy rajthoz állni egy futóversenyen, hogy nincs rajta futócipő? Szerintem a szocializálódás alapját, hogy egy kötetlen légkör alakulhasson ki, ahol az oktatás hatékonysága is gördülékenyebben tud alakulni, az iskolának kell letennie és nem átadni a diákok kezébe, mert ha nincs 2-3 nagyobb hangú extrovertált, akkor azt ott baszhatja meg a ló, ahol van.