Eltűntem, mert teljesen besüppedtem a világomba, szorri!
Általában precíz embernek tartom magam, olyannyira, hogy még az önéletrajzomban is bátran feltüntetem, ennek ellenére most freestyle storytelling üzemmódba idedzsemmelek mondjuk a társakról pár gondolatot, mert energa kapacitásaim a napokban/hetekben végesek, de ma péntek van és kurvára bort nyitottam végre.

(indokolatlan gif)

Régóta megakartam írni, hogy milyen kurva sokszínű társaság gyűlt össze az "osztályban". Mivel ugye prior hiánycikkem, a csapatépítő-ismerkedős első (és/vagy bárhanyadik) nap elmaradt, most, 5 hónap múlva tudok  végre érdemileg nyilatkozni a csapatról.
Van pincér, szakács, vonatvezető, buszvezető, háromgyerekesanyuka, projektmenedzser, közgazdász, filozófia szakos, csomó egyetembe belekezdő, de sehol nem találom a helyem, mindet otthagytam típusú, németországból hazajött, 2 félév kell még a diplomáig de inkább dolgoztam, szemész, közgés, bölcsész, matek-tesi tanár, geci gazdag, aki hobbiból van itt, és a többiek, akikről ennyi idő után is totál vakfolt a bio.

(a postot színesítő, feldobó macskabagoly gif)

Természetesen megjelentek a klasszikus embertípusok is, esküszöm basszátok meg, az élet a legjobb rendező;

A pufi srác kezdetekben kifejezetten szimpatikus volt, aztán kiderült, hogy a leggyűlöltebb embertípusom jeles és hangos képviselője: arrogáns! Ő az egyetlen, akivel mondjuk nem szívesen dolgoznék együtt.

Endre sokáig nem zavart, de a 3. hónap után elkezdett kifejezetten fárasztani, ő a tipik első soros, (SOROSGYÖRGY) mindig minden lószar faszságot megkérdező/hangosan gondolkozó mitugrász, egy idő után borzalmasan zavaró volt, a saját, privát gondolatmenetem kikérte magnak, hogy folyton megzavarják. Kicsit úgy érezted magad, hogy igazából itt Endrének tartja az órát a magántanár, te meg beülhetsz meghallgatni.

Ellenpárja István, aki túlmozgásos, elefánt a porcelánboltban és kurvára nem veszi észre magát, ha egyszerre beszél valakivel, vagy épp senki nem figyel rá, mit mond. Zavaró volt, a látózónámban túlmozgáskodott mindig. Mára imádom, mert amúgy egy kurva jóindulatú, segítőkész, társasági ember. 

Pufi srác ellentetje is megvan, a csendesebb, mégsem félénk, borzalmasan okos, mégis szerény és kedves, tisztelettudó Dani, személyes kedvenc embertípusom.

Van a "mókamester" is, bár sajnos/nem sajnos, olykor inkább rajta nevetnek, mint vele jellemű fiú...úr, 40 éves, de viselkedésre tényleg olyankor gyér 20-as.

Szintén kurva tipikus magának való, szerepelni/beszélni nem szerető csendes fiú, aki van, hogy elalszik (tényleg) órán, de még így is rommá iskoláz programozásban típus.

És itt finoman átvezetném a témát az"előélet" szekcióra.
Baszódjak meg, pontosan így, mutogatva röhögöm ki múlt énem, aki elhitte, kurvára elhitte, hogy micsoda elsöprő előnyre tesz szert, hogy egy kicsit már utánajárt mi az a for ciklus. Hát lófaszt a picsámba. KETTŐ olyan nap volt, hogy hátradőlhettem, mert én ezt már tudom és mindenki bekaphatja.
Min-den-ki-nek va-la-ki-je egy kibebaszott programozó. Testvére, csaja, nagybátyja, férje. Nem tagadom, kurvára irigylem ezt a számomra felbecsülhetetlenül prísössz külső erőforrást. Valószínűleg ha lenne, nem is mentem volna iskolába, mert vallottam, hogy ezt el lehet sajátítani autodidakta mód, ha még ott a Google is. (Plot twist: mai napig ezt gondolom, de ez megint másik bejegyzés lesz). Aki meg épp nem programozó család csecséről szakadt le, annak gyerekkori hobbija és évek óta a tűzközeben van.
Lényegében örültem, hogy ez kiderült, kicsit jobban megindokolta, miért érzem magam néha full kreténnek.
Komoly percek:

Valóban borzasztóan nyomasztó tud lenni az, hogy azt látod, mindenki már az ötödik feladatnál tart, meg-megbeszélik és olyan szavakat/kifejezéseket hallasz, amikre te nem is gondoltál, hogy kéne (NYILVÁN, hisz nem a feladattal foglalkozol, hanem gyötrődsz és az életet hibáztatod, hogy ide sodort), hogy hallod a "jessz, áhh, megvannn!" felkiáltásokat...és akkor úgy tüdőből gyűlölöd ezt az egészet és mindenkit és elmegy a kedved az egésztől.

ez csak kép, a capybarákról, lényegében a világbéke állati megfelelői, so fucking peaceful

Igen, nem mindegy ki mellett ülsz (éles váltok) akivel jól kijövök és jól megy a csapatmunka, szívesen megbeszélem vele és meg is tudom, szívesen segítünk egymásnak és nem tabu kérdezni sem, az a Bence, ő meg kurvára messze ül tőlem. Niki ül mellettem, fő-szövetségesem, mizantróp embergyűlölő (az mindig megtisztelő, mikor ennek az emberfajnak a kiemelt haverja lehetek), de ő is a másik oldalán lévő humánerőforrásra hajlik, ha brainstormingról van szó, a mellettem lévő fiú pedig családi okokból a felétől kilépett, szóval a leghülyébb dolog, ahogyan végig lehet vinni egy ilyen képzést, ha egyedül próbálod (egyedül "kell", idézőjelesen, mert fasznak van kedve mártírkodni) de a helyzeti előny nem adatott meg hozzá, ez tény. Néha fel-fel dobtam, hogy kódoljunk egy kocsmában, vagy ha nem bízunk magunkban (jogosan) kávézóban. Sosem mondták, hogy nem, de az a tipikus "jómajd", amely időintervallum sosem fog bekövetkezni.
Hol a mentor? Jó kérdés. Egy állandó van ugye, nekem kialakult egy véleményem róla, azóta többen megerősítették, így leírom. Nem is vélemény, észrevétel és benyomás.
Én, személy szerint azt érzem, hogy terhére vagyok és nem szívesen kérdezek, mert úgy érzem feltartom és amúgy is, nem biztos, hogy ínyére van ez az egész mentorosdi (párhuzamosan ő projekteken dolgozik).

Kicsit számkivetettnek érzem magam ebben a fieldben még. Nyers önismerettel, de bevallom, elnézve pár társam, az önéletrajzomba a "gyorsan tanul" lehet nem állja meg a helyét, pedig hát az elég bitang skill. Noha ilyenkor mindig szól az objektív nézőpont csengőm, hogy ez nem biztos, hogy túl reprezentatív, elvégre mégiscsak 100 jelentkező közül mi 24-en kerültük be. Még az az iskola is elismert, hogy jól van huzalozva az agyam hozzá, aki elutasított. Nem tudom...lehet ez ilyen női rívódás csak.

Zárom a partyt egy újabb indokolatlan gif-fel illetve az aktuálisan szóló dallal, mert utoljára 12 éve ágyaztam be youtube videót weboldalra, szervusztok ,kitartás, live long and prossssvchxjokcvbcnm
  

(mini update: azóta se sikerült a kibaszott étkezésem és az étvágyam az iskola üteméhez igazítani és mivel a reggeli totálisan meg van fúrva, omlik az egész nap, mint egy pihés kártyavár. ez azóta is nagyon zavar és ezen szempontból alig várom, hogy vége legyen.)

Amikor ezt írom már a suli felénél járunk, amiről viszont írok, még az első napok utáni éra. Most már látom és rajzolhatnék is egy lelkesedési grafikont, miként változott bennem a tűz, s miért/miként hullámzott. Az első 3 hetemben folyamatosan kódoltam, hazaértem és itthon is folytattam, valamint egész hétvégén keresztül, annyit, hogy volt, hogy olyan sokáig ültem a kispicsámon, hogy felállásnál éreztem, hogy elfelejtettem járni.

Tematika, béjbi!
Mivel kezdtünk? Utólag, indokolatlanul elmebeteg szinten elkezdtük az operátorokat. Pontosítás: jó volt az alaposság, és ami időt rászántunk, nekem adta, de semmi másnál nem éreztem azt, hogy ilyen lelkes figyelmet fordítanánk rá. Van egy tanmenetrendet leíró excelünk, de az egy folyton változó entitás, ködösen jelöli az utat előttünk, mérget viszont nem lehet rá venni, hacsak nem akarsz meghalni, akkor ajánlott. Ez nem a legnagyobb gond szerintem, ha objektíven nézem, meg el lehet adni, hogy valós időben igazodik a csoporthoz, bla bla...szubjektív énem viszont nem tartja profinak, mert nem azt sugallja, hogy van egy jól bevált út, amit ismernek és tudják mit hoz majd.

Tematika! Elkalandoztam.
Utána jöttek a ciklusok: for és while, do while-ról később esett szó egy feladat alkalmából, a switch-t kifelejtették, azt már jóval-jóval később "adták le". Ez meg pont ánprofessönül hangzik, de én örültem, mert mikor utolért a switch, már kisujjban voltak a ciklusok és nem azt mondom, hogy nagyon könnyen felfogtam, mert szinte egyértelmű volt a dolog, semmi nehézség nem volt a megértésében. Ellenben ha ezt odagyömöszölik a 3 ciklushoz még, mikor még azok le se ülepedtek, az nem esett volna jól. Minden rosszban van valami jó ugyebár.

(Tessék, tudat alatt most megnyomtam volna az Alt+Shift+f kombinációt, ami a NetBeansben szépre rendezi a fésületlen kódot és formázza.)

Aztán jöttek az elkerülhetetlen fasz példák, amik néhol a logikai-matematikai tudásodra jobban bazíroznak, mint a kódolás és a java ismeretedre. Ilyet könnyen talál a tisztelt olvasó a Codility vagy a Hackerrank nevű oldalon, de nagy klasszikus volt az "írd ki az első 100 prímszámot/fibonacci számot", stb. Itt kicsit kezdtem elveszni, miért tagadnám...kezdték lazábban vezetni az órákat, könnyen le lehetett maradni. Én olyan típusú ember vagyok, akinek ha nem mondják, nem találja ki magától, nem fogom tiviális közönnyel kiszarni a spanyol viaszt, pedig kezdtek efelé nyomni minket. (Itt jöttek az első igazi nehézségek, csalódások, hogy nem megy úgy, ahogy szeretném, s ezzel párhuzamosan a lelkesedés is úgy csappant meg, hogy azért annyit már nem ültem suli után egyhuzamban, hogy elfelejtettem volna járni. )Mire gondolok itt?
Én magamtól, mikor még le se ülepedett a dolog, nem jöttem volna rá az életben, hogy lehet for ciklusba másik for ciklust ágyazni. Erre kristály tisztán emlékszem, hogy nem mondták el, hanem egy önállóan kiadott feladatban kellett alkalmazni, és a padtársam kódjában láttam, aki az ő padtársáéban látta, és én ezt innen ismertem csak meg. (Szeretném emlékeztetni vagy tájékoztatni az olvasót, hogy egy szem kódot nem írtam le az iskola előtt, így nagyon nem volt erre huzalozva az agyam.)

Ezután jöttek a tömbök és kétdimenziós mátrixok. Ez baszott vegyes volt, egy érzelmi rólerkószter volt. Elsőre, véletlenül értettem, aztán belementünk jobban és kérdeztek ezt-azt a többiek: belezavarodtam, mint a kurvaélet és nagyon fájdalmasan jöttem ki belőle, hogy akkor melyik az oszlop, melyik a sor. Pedig csak ENNYI lett volna.

Majd elérkezett az első tesztünk napja. Előtte olyan gyakorló feladatokat adtak, hogy kicsit összezuhantam (nem csak én), hogy ez mégismiaretkesfasz, de mint kiderült, ez jóval a teszt szintje fölé ment. Amit részint szerencsétlennek véltem, mert már olyan dolgokat kellett megfejteni, ami az alapvető készségeink nem feltétlen vitték előre, ha nekem gondom volt azzal, hogy a kétdimenziós mátrixba, hogy is iratom ki az egyik átlójának az összegét, akkor miért is kérik tőlem, hogy egy hivatalosan is "szorgalmi" plecsnis nehézségű feladat armadát próbáljak megcsinálni......lefordítom konyhanyelvre: lépcsőzni tanulok, lassan már megy, hogy veszem egyesével a fokokat, szépen tipegek rajta fel, komótosan de biztosan, erősen koncentrálva, de akkor legyek kedves és rohanjak most mégis fel rajta úgy, hogy kettesével veszem a fokokat. 

TESZT!

Szabályok: bármit használhatunk, jegyzet, internet, meglévő kódot, kivéve élő embertársainkat.

Én itt csaltam, hogy nem csaltam, nem tudom miért, én magam akartam megírni, teljesen magamtól, így én semmit nem használtam fel. Ezzel szerintem többnyire egyedül voltam. Meg is lett a következménye, pár helyen elfigyelmetlenkedtem és FIGYELEM, végre jót is fogok írni a suliról, az ingyen kávé után:

Miután beadtam, a tanár oda is baszta a junit tesztnek a kódom, az meg azonnal kiböfögte neki, hogy ez lószar, és beadás után odajött hozzám, mondta, hogy "visszamennyé!", átnézette velem (miközben ő is ott volt), hogy fedezzem fel a hibáim és adott egy esélyt, hogy ott és akkor rapid mód, önállóan természetesen, kijavítsam, ha ki tudom. Ki tudtam, mert hülyeséget írtam, hisz nem használtam más, használható forrást, ha előbasztam volna régi kódokat, ez kiderült volna, szóval magamat szopattam meg. De ezt tök jófejségnak vélem, mert nekik sem az a céljuk, hogy szar legyen és igenis próbálják kihozni belőled a maximumot. Így lett 70%-os, mert mi is volt a teszten (a teljesség igénye nélkül)?

Felüdülés volt az előző napi hardcore feladatokhoz, teszem azt, írjuk ki a kétdimenziós tömb első elemét, fakje, aztán volt egy két dimenziós tömb is persze, ott kurva büszke voltam magamra, mert állítólag vettünk ahhoz hasonló feladatot, ami nekem totál vakfolt volt, de rájöttem, és kurvára örültem magamnak. Aztán azért volt egy sok pontos, jó nehéz, mint kiderült Codility-s feladat, az a tipikus "fasz szöveges feladat" típusú. Utólag megtudtam, hogy pár kolléga, kiknek 95% lett, ennek a Codility-s feladatnak inkább megkeresték neten a megoldását aztán egy vad ctrl-c & ctrl-c kombinációval bevégezték a feladatuk. 

Végül is kiskapus megoldás, szabályoknak nem ellentmondó, de azért ne áltassuk magunk, ez bizony kurvanagy csalás volt. Nem zavart, mert maguk basszák át, meg a tanárt, nekem nem származik hátrányom belőle, de azért mikor megtudtam, annyira szerettem volna, ha a tanárok tudják, hogy mondjuk neki azért 90%, mert kileste, nekem meg csak azért lett 70% a jóindulatú gyors javítással, mert még a meglévő kódjaimba is basztam belenézni. Ennyit szerettem volna csak, hogy a hátterét tudják, amúgy teljesen elégedett voltam/vagyok a 70 százalékommal.

Kurva érdekes, hogy az ember lánya itt van 30 évesen, a life achievement listáján ott van ovitól kezdve munkahelyi minden szar, mikor egy új társaságba kell belépnie, és mégis, jobban izgultam itt az első nap előtt, mint ever, holott minden eddiginél érettebb és tapasztaltabb vagyok mint múlt énem, arról nem is beszélve, hogy ez sosem okozott gondot. Elbaszott egy dolog.

Negyed órával hamarabb érkeztem, túlzásnak is éreztem magamat, majd mikor ráfordultam a sulira, ezt máris felülírta a látvány. Külső szemlélők lényegében egy csapat lázadásra készülő szekta fondorlatos tervének utolsó simításainak gondolhatta azt a gyülekezetet, amit a csoporttársaim kb. 10 tagja alkotott egy hatalmas körben állva, várva, hogy bemehessenek/bemehessünk. Két szónyi szocializációt tudtam meríteni ebből a levesből, mert érkeztemre egyből megnyílt a kapu (coincidence? I think not) és a tanár beinvitálta az embergulyát. Szótlanul meneteltünk fel libasorban a lépcsőn a teremig.

A teremben négy sor volt, gyorsan kellett kalkulálni, hova is determinálom magam majd' fél évig.

Kijött belőlem a gyerek és jelezte is gyorsan, hogy első sorba ülni azért vad dolog lenne, ezzel egyidejűleg reflektált a nagylány énem, hogy utolsóba se kell bujdokolni, meg amúgy sem fogok látni. Akkor legyen a második, és sor közepe, gyakorlatilag beültem az epicentrumba....tabzs. A munkahelyem révén megtapasztaltam, hogy sorsfordító, hogy ki mellett ülsz, noha ezt nem igazán tudod tudatosan befolyásolni, bízol a jóistenben, karmában, embertársaidban, ki miben, hite szerint. (Ez nem ilyen női szófosás, a későbbiekben számomra lényeges lesz az ülési faszság, ezért a részletesség).

Itt egy számomra borzasztó kínos bő öt percet éltem át, mikor leültünk és vártuk, hogy jöjjön valaki. Indokolatlan és kényszeres telefonnyomogatás, várakozás, síri csend, pár lebegve hömpölygő ördögszekér hiányzott igazán a hangulat akkurátus átéléséhez, mígnem megváltóként befutott a házigazda részleg.

Tudom, hogy ez nem fog jól hangzani, de sajnos egyből kritikával kell illetnem az iskolát.
Tudnivaló, 25-en vagyunk. Úgy gondolom, hogy ez a létszám már magas ahhoz, hogy az emberbe ne legyen minimális feszengés, 24 idegennel körülötted kevésbé közvetlenebb a légkör, mint egy kisebb csoportnál, kevésbé tudod elengedni magad. Szerintem nagyon fontos lenne az, hogy a jövőbeli hatékonyságért és a kellemes hangulatért az egyén saját komfortzónáját egy idegen társaságban kiterjesszék (vagy egyáltalán létrehozzák). Ez itt semennyire nem valósult meg.
A klasszikus mindenki álljon fel és mutatkozzon be zajlott le, aminek lássuk be, ritkán van igazán értelme, noha tény, hogy szerintem se lehet kihagyni (merhátha!). De úgyse fogsz emlékezni semmire, pláne, hogy az izgulósok nem is figyelnek, mert készülnek a saját körükre. Tetézte a helyzetet, hogy egy csendes lány kezdte a party-t, ezzel akarva akaratlanul ő adta azt az etalont, amit a többi ember követni fog, hogy mit is kell mondani. Ami annyi volt, hogy "Sziasztok, Kovács Magdi vagyok, itt végeztem, ezzel foglalkoztam, szeretnék programozni."

Max fél perces monológ, 2 mp-es szünetekkel, 24 idegentől. 15 perc alatt annyi információ, hogy azt az agy nem tudja tárolni, pláne, ha ilyen full sablon a dolog. Nem kell hobbi pszichológusnak se lenni szerintem ahhoz, hogy az ember tudja, ez halottnak a puszi. És mégis.....ennyi volt a "csapatépítő". A tanár még egy kisebb beszédet mondott a buzdítás jegyében és már el is kezdtük venni az operátorokat.
Ez szerintem borzasztó rossz struktúra, ami szintén később kihat a hatékonysági faktorra.

A napokban olvastam, hogy zöld rókáéknál az első napot végig csapatépítésre szánták, amit egy kibaszott szakember végzett ráadásul, szóval megnyugodtam, hogy erre bizony figyelmet kell fordítani. Vagy legalábbis kellene. Kellett volna. Én magamon érzem ennek a hátrányát most is, hogy a képzés harmadán túl vagyunk.

Nem lehetetlen természetesen enélkül elvégezni, nem ez lesz az Ahilles ína annak, hogy programozó válik belőled végül vagy sem, de hát ki akar úgy rajthoz állni egy futóversenyen, hogy nincs rajta futócipő? Szerintem a szocializálódás alapját, hogy egy kötetlen légkör alakulhasson ki, ahol az oktatás hatékonysága is gördülékenyebben tud alakulni, az iskolának kell letennie és nem átadni a diákok kezébe, mert ha nincs 2-3 nagyobb hangú extrovertált, akkor azt ott baszhatja meg a ló, ahol van.

Mivel a közszférában voltam, két hónapos volt a felmondási időm, így nyilván ennek megfelelően is jelentkeztem mindig minden iskolához. A felvétel híre után két "feladatom" volt ebben a két hónapban:

1. Az ember válláról lehull egy addig nem is feltétlen érzett teher, ami a munkahelyén volt; a felelősség. Megcsapott a tét nélküliség szele. Sok felmondott kollégámnál láttam, hogy ez a széltornádó kurva messzire röpítette őket, nálam ez csak egy enyhe tavaszi zefír volt és kurvára örültem ennek a visszacsatolásnak, nem volt pofám trehányul dolgozni, a napi adagot teljesítettem, még ha meg is húztam a kávé és ebéd szüneteket. Sose hagyjátok szarba a cégeteket attól, hogy nem fűz hozzá sokáig érdeketek! Az nagyon sutyerák dolog lenne.

2. Meglévő időmben, amennyire lehet, előre tanulni, felkészülni!

Még a 2017-es black friday-en a CodeBerry-n megvettem az egy éves hozzáférést az oldal anyagához. Akkoriban kezdtem érdeklődni a szakma iránt jobban, de annyira vakon voltam még, hogy azt se tudtam még szinte, hogy mire fizetek be. Ez egy frontendes tudástár, abszolút kezdő szinttől, amit online lehet végezni, saját tempóban, 80%-án átmentem. Szerintem egész közérthetően írják le az anyagot, nem rossz a rendszer, black friday-en ha jól emlékszem az éves hozzáférés akciósan 30.000 Ft volt, így számomra megérte. (Egyébként havi időkeretes hozzáférést lehet vásárolni 10.000 Ft-ért, valamint éveset, de jóval drágábban, mint 30.000.....akit érdekel, az oldalukon biztos tájékoztatást talál). 

Szóval minimális webdesigner alapjaim voltak, nagyon alap javascript-tel, de az a tudás is nyárra már foszlányos volt.

Mit lehet hát tenni? Felcsaptam ismét a youtube-ot és a lényegre is térek: ha valaki programozni szeretne és nullán van, egyértelműen a SanFranciscobol jöttem csatorna lesz a befutó angol telivér kancája! Példátlanul összeállított és zseniálisan magyarázó programozó srác fogja meg a kicsi kezed és vezet be közérthetően a sűrűjébe, mindezt pro bono. (Van külön oldaluk is, tesztekkel, csekkoljátok azt is....Ez nem fizetett tartalom, tényleg ennyire elégedett vagyok velük/vele.) Végig is mentem a programozási tételek és a programozási alapismeretek videó listán és 85%-ban a java alapokon. Most hogy ezzel mire mentem a suliban, majd később.

Tehát harmadik iskola, oké. Beadtam, de mindennek van határa, szép dolog ezt felismerni.

Volt (van) annyi önkritikám, hogy tudtam, hogy ez lesz ebben a session-ben az utolsó. Az előző két iskolával való baszakodás és a konkrét tetteket megelőző "elhatározási szakasz" együtt több hónap volt, és ennyi szarral megspékelve ez lelkileg bizony kimerítő, több szempontból. Nem feladni akartam, de hónapok óta szopattam magam azzal, hogy bizony váltok. Két fő csapást láttam magam előtt:

1. jó, oké, laza a meló, mellette tanulok autodidakta mód Mr. Google segedelmével, távoli környezetemben is van egy remek példa, hogy nem lehetetlen a dolog.

2. új munkahely!

Nos, ennek egy remek hibrid gyermeke látott napvilágot!

Noha beadtam a jelentkezésem, bő egy hétig nem jelentkezett a suli, ellenben az egyik kedves barátnőm igen, aki egy baszom nagy multinál dogozik a Halleren, figyelmem terébe helyezte, hogy a HR csapatukba keresnek kollégát, nincs nagy dobra verve, simán megcsíphetem, amennyiben nem jelentkezik egy senior jelölt, továbbítja a cv-m. Rengeteg pénzt, modern környezetet, juttatásokat, könnyű munkát kapok....baszki, nem tudtam ellenállni és kellett az esetleges B-terv. Bár már nem tudtam, hogy melyik az A, melyik a B, de ez volt az a kézzelfogható dolog akkor, ami elősegíthette a váltást. Azt nem gondoltam, hogy olyan sebes lesz ott a tempó, hogy már másnap küldik a.....na mit? A kibaszott tesztet!!! Milyen tesztet? Hát barátnőm se tudja, neki fél éve még nem volt, újítás. Tipikus, nem lepődtem meg. Mindenesetre nem logikai volt. Nem bagatellizálni akarom a HR-es szakmát, kinek mi a könnyű, s nehéz, de annyira jóleső volt az ő tesztjüket megcsinálni. Angolul volt (obvijüszli), angolul kellett leveleket írnom, eseteket, szitukat kezelnem, 2 változó szintű agyfasszal ellátott logikai teszt után ez egy remek üdülés volt, ami sikerült is amúgy, egyeztettünk időpontot interjúra.

S itt jött az első csavar, ugyanis hívott a suli (ami kicsit a háttérbe került) hogy mi az oka, hogy nem nagyon akarom kitölteni az emailben küldött tesztem. WTF, mondám, csak illendőn. Ez is roppant tipikus, megkapták a jelentkezésem, de nem csendben voltak, csak az éterben elakadt a válasz email-jük. (EHHEZ remek spinoff story-m lesz).

Elkezdtem hát két vasat melengetni a tűzben, énem két részre szakadt, az egyik szurkolt a sulinak, a másik a multinak. Nem hazudok, utóbbi volt előnyben, hamarabb toppant sóvárgó lelkembe, beleéltem magam, a meg nem lévő munkám, nem létező első havi fizetését már el is költöttem agyban, nyilván, mégis a következő lépés a suli logikai tesztje volt.

Ezt felkészült rutinnal és a múltkori sikerélmény után már, bizony, elszántsággal fogadtam. Such suprise: az első olyan suli, ami nem ad időkeretet a teszt megoldására, mert inkább a helyes megoldás a cél, noha figyeljünk az időre! Pasztmek! Barátságosan jelezték, hogy egy óra alatt teljesíthető a 25 szöveges kérdés, s valóban, voltak könnyebb és vadabb feladatok, amiket papír-ceruza nélkül nem csinálsz meg, amúgy változatos és tényleg fejtörő volt. Fun fact: simán egy óra letelte előtt megvolt, hát igen, a kibaszott rutin!

Itt lelkem további, végtelen számú horcruxra szakadt, minden létező végkimenetel szcenáriója valós időben, folyamatosan futott és egy se volt, aminek 100%-ban örülök vagy összeomlok tőle, Schrödinger macskájának éreztem magam.

Hollywoodi jelenet csapó kettő:
A HR-es interjúra hamarabb érkeztem, így kolbászoltam kicsit a környéken, s e bokros teendőm közepette hívást kapok az iskolától: sikerült a teszt, várnak az interjúra, tudunk-e egyeztetni most. Egyeztettünk is és mivel már majdnem beiratkoztam jóval korábban a suli egy másik, nem nappali kurzusára, tudtam, hogy roppant kedvesek és innen ez már zöld út lesz. Amennyire örültem, annyira nem, s ezzel az ambivalens érzéssel be is topogtam az állásinterjúra. Szót se többet, jó volt az interjú, úgy gondoltam, úgy fair, ha elmondom nekik, hogy van egy B opció is....azóta se tudom, hogy ez volt az oka, hogy elutasítottak vagy egy senior kolléga jelentkezése, mindenesetre színvonalon felüli volt az elutasítás, komolyan mondom, hálát éreztem és pozitív hullámokat szórt a lelkem feléjük, olyan szépen adták tudtomra. Második számú iskolának van mit tanulni elutasításban, no.

Harmadik számú suli: amint változtak az erőviszonyok és csak a suli maradt célkeresztben, persze azonnal beszartam, hogy mégis csak vért izzadós lesz az interjú és elkúrom....féligazság.
Először is megnyugodtam, hogy hárman is voltak bent, így nem egy ember fog szimpatizálási okokból kibaszni, hanem minimum kettő, és akkor végképp elhiszem, hogy én vagyok a csövesbánat. Bevezető könnyed kérdések után volt egy angol nyelv felmérő, stílusosan a scrum-ról olvashattam, s válaszolhattam meg a leírtakkal kapcsolatban a feltett kérdéseket (angolul), majd jött a szóbeli logikai party (már magyarul), hisz abból sosem elég. Akkor még nem tudtam, de gyakorlatilag tömbrendezési feladatokat kellett megoldani, amiket hétköznapi problémaként szimbolizáltak.
Bizakodtam, reméltem, úgy éreztem, megvan, de tudnivaló, az SEMMIT nem jelent.

Másnap jött az email, ez már nem rekedt meg az éter segglyukában: felvettek!
Fél óra múlva a főnököm ajtaján kopogtattam a felmondási szándékommal.

SPINOFF STORY:

Szintén egyik ismerősöm jelezte annó, hogy a munkahelyén (ami szintén multi) keresnek egy embert a csapatba. Ez még inkább fű alatti ember keresés volt, még örültek is, ha meglévő, megbízható kolléga ajánl embert, hisz garancia. Hívott is a HR-es lány, telefonon megvolt az első felvételi kör, ami magába foglalt term. egy angol csevejt is. Nagyon kedves volt és aranyos, amilyennek a nagykönyvben meg van írva, megbeszéltük, hogy hamarosan jelentkezik a következő lépéssel. Kb. egy hét múlva kapok egy hívást, egy csendes  tavaszi kedd reggel 10 óra volt. Ő volt az és őszinte érdeklődéssel kérdezte a kötelező kertelést követően, hogy amúgy hol vagyok?
Nem tudtam hova tenni a direkt kérdést, teljes nyugalommal és a 'nyilván, hogy dolgozok kedden délelőtt, baszdmeg' egyértelműségével mondtam, hogy hát dolgozok. Mire tájékoztat, hogy de hát mára (MOSTANRA) van megbeszélve állásinterjú.
Hoppáré kisanyám, na erre mit basszak. Mondtam, hogy oké, de erről nem tájékoztatott, így kérem, nézzék el elmaradásom. Ő nem így emlékezett, de hogy emailt biztos írt róla. Visszacsatoltam finoman, hogy kurvára nem. Félreértés ne essék, kedves volt végig, én is, sőt, mivel nagyanyám génjeit kaptam, még így is én kértem bocsánatot lányos zavaromban *taps!
Végeredmény: sosem hívtak újra. Barátnőmtől tudtam meg csak, hogy a vezetőség olyan rossz néven vette, hogy nem mentem el, hogy instant süllyesztőbe került a nevem. Igen, úgy, hogy tudták, hogy ők mulasztották el közölni velem az időpontot.
Tipikus eset, hogy utólag hálás vagy hogy nem vettek fel.

Miután tehát tisztázódott, hogy agyban kell rendet tenni, a lelkesedési amplitúdóm is helyreállt, így beadtam a jelentkezésem egy másik iskolába.
A sztenderd jelentkezést követően sebtiben felvették ők is velem a kapcsolatot és csakhamar visszaköszönt a nemezisem, az online logikai teszt. Kellemes párja volt a pszichológiai teszt. Emellett kértek egy cv-t és motivációs levél megkomponálást is elvártak. A pszichó semmiség volt, gyorsan lezavartam, időkorlát sem volt rá, csak X-elgetni kellett, aztán jöhetett a fekete leves. Annyi előnyt élvezhettem, hogy megnevezték a tesztet leánykori nevén: PLI!

Ez kérem remek hír, mert némi guglizást követően online találtam is free gyakorló teszteket (noha angolul, de a nagyobb gondot az elbaszott angol mértékegységek adták, mint inch és penny). Az IQ-d nyilván nem tudod pár próbától feljebb tornázni, viszont hatalmas előny, hogy tudod, mire kell számítanod, pláne ha utána is olvasol. Ezek a tesztek direkt úgy lettek megalkotva, hogy lehetetlen legyen megcsinálni, olyan szűk időkeretet adnak hozzá. Ez roppant szívderítő. Summa summarum, igyekeztem élni az ellenség megismerésének előnyeivel, bár az, hogy ismered a teszt "természetét" talán még nem is mondom akkora csalásnak, sőt, inkább fairnek a sulitól, hogy közölték.

Ettől függetlenül nyilván rettegtem!!

A fordulópont az volt, hogy már a teszt elkezdése előtt előrevetítettem, hogy "kurvaistenhogyelbaszom"! Ezt olyan meggyőzően mondta a kis hang, hogy el is hittem. Elég katasztrofális, szóval azonnal igyekeztem is szarból várat építeni, hogy "hé kisanyám! ha úgyis elbaszod, akkor akár le is nyugodhatsz a picsába!" És ez bassza meg működött! A pesszimizmustól kapott esélytelenek nyugalma úgy szedált le, mint lovat a ketamin injekció és igen, a teszt sikerült!

Köv. lépés: személyes interjú!
A megjelenésem a kötelező elegancia jegyében zajlott, mert utána színházba voltam hivatalos, magam előadni jól tudom, nem aggódtam, összességében élveztem végig. Bő egy óráig tartott. Általában a 2 tanár interjúztat, de most csak az egyik tudott ott lenni, így ketten voltunk végig. Klasszikus "mi az amit feladtál már" és "mi volt az első programozási sikerélményed" mellett volt pár "kapsz egy téglát, vidd haza, mit csinálsz vele?". Ezt bárkinek mondom, megrökönyödik, de én így is élveztem. Egy feladat volt csak, uml ábra, amit akkor még nem tudtam micsoda, bár erre is számított, 5 perces gyorstalpaló után kellett egyet nekem is készíteni,majd rátértünk arra, hogy én kérdezhetek. Rákérdeztem az előző csoportra, mire számíthatok suli alatt, tempó, végkimenetel, stb.  Megtudtam, hogy a tanár külföldön is dolgozott, tapasztalt programozó, szülei is tanárok, szívesen tanít ő is.....megmondtam őszintén neki a kérdésére, hogy "miért mi?" hogy konkrétum nincs, közel vagytok és megfelelne a kezdés időpontja, de lényegében ezzel a kis bemutatkozással igazolta vissza azt, hogy azt érzem, jó helyen vagyok (plusz a terem kialakítása és dizájnja is abszolút mai volt). Távozáskor mondta, hogy akkor már csak az utolsó lépcsőfok lesz hátra; digitális írástudás.

Ezt otthon kellett már megcsinálni, emailben küldték ki az instrukciókat. Egy excel és egy word feladat nézett velem farkasszemet, de olyan meglepően könnyű volt, hogy lényegében kerestem a cselt benne! Excelben a legvadabb dolog a szum használata volt, valamint eldönteni, hogy a táblázatom fejlécét milyen színnel töltsem ki, a word-nél  hogy szép, ideális nevet adjak a kész doksinak. (Igazán nem viccelek).

Elégedett voltam, és természetesen alapból szerfelett büszke a logikai szopóág megugrása miatt, mikor pár napra rá email kapok a sulitól, hogy köszönik szépen a jelentkezésem, de sajnos nem feleltem meg.
Plot twist: rossz volt a címzés! Azért kicsit megállt bennem az ütő, meg kellett kérdeznem, hogy az én nevem írtátok át véletlenül Rékára, vagy Réka levele jött véletlen hozzám.
Őszintén szólva eléggé szíven ütött a visszautasítás, még ha fake is volt, azért pár percig átéreztem ennek a valószínűségét a letisztázás előtt, de legalább pár nap múlva már megkaptam a saját nevemre, a saját címemre az ÉN felvételi eredményem, ami plot twist: ugyanaz, mint mellékhősünké, Rékáé!

Lehet fokozni a dolgot, mert miután magam is feltettem ötvenszer a költői kérdést magamban (per perc), írtam a sulinak, hogy amennyiben ez nyílt információ, visszacsatolást szívesen fogadnék az eredménnyel kapcsolatban. Nyilvánvalóan már arra is gondoltam, hogy mégis volt csel a word feladatban....de nem. Csak emailben beszéltem velük (vele) és csak a HR-es lánnyal, aki tényleg megfelelően végezte a munkáját, cinizmus nélkül mondom, hogy remek diplomáciával fogalmazta meg, hogy látják, hogy a logikai tudásom megvan hozzá, hogy elvégezzem a kurzust, de a többi részt magyarra fordítva nem nézik ki belőlem, hogy végigbírnám csinálni, mert "bizonytalannak tűntem". Ezt nem tudom melyik mondatomból sikerült eképpen implementálnia a faszinak, ennyire sajnos nem részletezték...
Itt híg agyfasz döntött le azért a lábamról bő egy napig, az igazságtalanságot kurva nehezen nyelem le, hogy komolyan a tanár totális szubjektív véleménye minden tettem és mondatom felülbírálja egy huszárvágással, arról nem is beszélve, hogy utólag már okos mindenki és hiába láttam, hogy ez nem az én hibám volt, nem tudtam nem kudarcként kezelni pár napig.

Ezek fényében, utólag, persze már gyakorlatilag hálás vagyok, hogy nem ide vettek fel, a suli nevét is azért hanyagoltam megemlíteni, mert nincs bennem szerencsére gyülemlő bosszú, hogy itt dobáljam rájuk a sarat, érdekes tanulság már csupán, nem mondom, hogy nem ajánlom, azt se, hogy igen, én így jártam velük, kedves barátom szavaival zárva: "jóvan, szarni bele!"

Tarantinoi idősíkokon ugrálás keretein belül, mellékágon most a jelenbe adok egy apró, mellékes betekintést.

Tervezek elmélkedni az otthon-iskola távra "pocsékolt" időről, de mióta biciklire pattantam, úgy érzem, mintha egy live action ország imázs videóban szerepelnék, aki napi kétszer sightseeing túrázhat a budai rakpart kellemesen pezsgő, andalító, kora őszi tematikájú kifutóján.

Azért az mennyire magyar már, hogy ripsz-ropsz lezárnak egy 100 méteres szakaszt, amivel nyilván semennyire nem haladnak,  a szomszéd oldalon nincs alternatíva (járda), tehát újfent akciófilmbe érezhetem magam, ugyanis kizárásos alapon, a villamos sínek közt kell mielőbb teljesíteni a szakaszt. Ma már kifogtam, hogy szembe jön a vili, a mögöttem lévő azért tisztesen távolban tanyázott szerencsére....ez egyszeri élménynek 10-es, de nem ismételném sokszor. A fixi keskeny kerekei amúgy sem arra lettek tervezve, hogy a dupla sínpár közt szlalomozzon az ember lánya.

A Green Fox (továbbiakban GF) ELSŐ felvételi lépcsője (miután beadtad a jelentkezésed és a hozzátartozó alapadatokat) az automatizált videóinterjú.
Aki ezt baszdmeg kitalálta.....

A GF teljes körű tájékoztatást ad róla, hogy ez mégis mi a fasz és hogyan is működik, pár próbát csinálhatsz is. Én speciel hosszú percekig pakolgattam a laptop alá a könyveket, hogy mi az a magasság, ahonnan értelmes szögből vesz a kamera. Ugyanis a kamerád által rögzített anyag lesz a kinyert érdemi tartalom.

Utána fénytechika, a függöny és redőny tökéletes kombinációjának beállítása napszaknak megfelelően. Kellékes énem elrendezte a hátteret, szennyes kupacok végtelen bérce ugyan ne tarkítsa a festői tájképet. Nőként a hajammal nyilván újabb 5 percet elbaszakodtam, amíg minden tincs a maga kirendelt helyére nem került és már csak a testbeszédem analizálása hiányzott. Amit a tesztfelvételekből megállapítottam az, hogy ne mocorogjak annyit. (Kuka! Már az első kérdésnél olyan kilengéssel kompenzáltam a hype-ot, mint egy metronóm.)Oké, bevetésre!

Tehát mi is ez?
Én úgy mondanám, hogy egy olyan szopóág, amiből nincs visszaút.
Amint megnyomod a start gombot, átlag fél perced lesz, hogy elolvasd a képernyőn megjelenő kérdést és összeszedd rá a gondolataid. Innen már nincs beleszólásod a folyamatok történésébe, a 30 mp letelte után elindul az audiovizális felvétel és megadhatod rá a válaszod, melyre szintén egy általános 1,5-2,5 perces időkereted van. Célszerű nem elbaszni, ugyanis nem lehet újravenni, újrapróbálni, újraválaszolni a kérdést. Ez volna benne a csavar.

(Igen, az se hátrány ha olyan időintervallumban állsz neki, mikor tudod, hogy nem fog a háttérben senki egy szál faszban elsétálni, vagy épp befut a netpincéres és ráül a csengőre, s egyéb remek interruptör bakik...)

Itt lényegében 3 végkimenetel lehetséges:

1: Patentul elmondod/kurvára nem tudsz mit hozzászólni és te magad állítod le a felvételt, hiába van még pl. 1 perced.
2: Patentul elmondod és még figyelsz is a hátralévő időre és olyan csiripelős kedvedben vagy, hogy még kitöltöd jókedélyűen a megmaradt időt.
3: Pánikban vagy, vért izzadsz a füledből, nincs időérzéked és a mondatod közepén lejár az időkeret és leáll a felvétel (igen-igen, tapasztalat).

Amint kész egy kérdés megválaszolása (bármelyik végkimenetellel is) jön a következő kérdés a maga kb. 30 mp-es gondolkodási idejével, s ez így megy, amígnem az utolsó kérdésig nem ér a program.
GF-éknál amúgy 7 kérdés volt nekem, első 5 angolul (term. angol választ várván), utolsó 2 magyar.

Ez részemről úgy nézett ki, hogy teljes mértékben nem bírtam belőni pl. a roppant kedves bevezető kérdést SE (tellmeabutyourself) hogy mit is mondjak magamról, szóval nagyanyám példájára, aki minden 2 mondatos sztorit Ádámtól és Évától kezd, vére vagyok, indokolatlanul korai életszakaszomtól kezdtem el hebegni és végül is az jöhetett le belőle, hogy hatalmas lokálpatrióta lehetek, hisz szülővárosomig jutottam a sztorival (Harmadik opciós végkimenetel: pipa!)
Aztán volt OLYASMI kérdés, hogy mitől leszünk jó programozók? Angolul, hogy egyszerűbb legyen a dolog. Utólag könnyű, felmondtam volna, h : "Clean code, baby!" és állítom is le a felvételt. Rövid, tömör, ha jó az előadásmódod, még el is adod.....Nem így történt. Bár valóban leállítottam a felvételt, csak kevésbé megnyerő marketing tartalommal.
Egyébként már akkor és azóta se tudom elmondani mind a hét kérdést, olyan pánik-robotpilótában volt az agyam.

Vagy sikerrel jártam el vagy borzasztó alacsony volt a mérce, de ez a forduló pipa.

MÁSODIK lépcső: online logikai teszt.

Itt köszönt vissza az a végzetes hiányosságom, ami egy állásinterjún már felütötte a fejét az akkori közelmúltban, hogy nem tudok teljesíteni nyomás alatt. Milyen nyomás alatt? Időnyomás alatt. Mikor tudod, hogy tétje van ÉS ott nyomaszt téged az a kurva visszaszámláló órácska, amitől totálisan leblokkolsz egy csecsemő szintjére.
Ez a jelenség nem válogatott, akkor is lecsapott és bizony csúf kudarcomhoz vezetett.

Itt eltöprengtem az egész programozási irányváltáson. Utólag (hisz nem közölték milyen lesz, szóval ez egy cenzúrázott spoiler) ránéztem neten a teszten elbaszott típusfeladatokra, lásd:

és agyfaszt tépő gyorsasággal oldottam meg, ami elég visszacsatolás volt, hogy nem hülye vagyok hozzá, csak egy szerencsétlen fasz és a stresszhelyzet alatt lévő énemmel kell kezdjek valamit, ha be akarok kerülni ebbe a partikába.

A harmadik lépcső pedig a személyes interjú lett volna, a teljesség igényével közlöm.

Amennyit én megtapasztaltam a GF-ról/tól: semmi negatívat nem tudok mondani, bár ilyenen mélységekig, amíg én eljutottam, leginkább a HR-ről mondok ítéletet, de korrektek voltak. Kérdésemre is hamar válaszoltak, tesztet is hamar kiértékelték és az oldalon igen széleskörű információt találni szerintem mindenről (többet is, mint a legtöbb konkurencia oldalán, persze ez személyes vélemény).

Na de mi az amit hallottam mástól a GF-ról?

Nos, az kevésbé idillikus.
Egyik csoporttársam (spoiler: igen, azért egy másik posztban egy sikeres felvételiről is fogok majd írni) elment egy nyári 3 napos kódolós banzájra, ő ott le is tett a suliról, nem volt elégedett, maradjunk ennyiben, nem célom a lejáratás.
Másik csoporttársam ismerőse végzett a GF-on, jelenleg jól fizető állása van, de 4 hónapig totál stresszes volt, rengeteget sírt és magántanárhoz járt, mert olyan tempó és nyomás volt. Sounds fun! Persze egyéne válogatja, tudom. Hallatán e történetnek kicsit örültem, hogy elkúrtam a tesztet.
Cégnél középvezető, senior fullstack-es ismerősömékhez került két GF-os. Idézem: "Semmire nem jók". Azt hozzáteszem, hogy annyira nem ismerem ezt a középvezetőt, hogy tudjam, milyen szintű elvárása van, melynek fejében nincs annyira megelégedve velük (lehet más kódoló iskola junioraival se lenne, talán ez nem annyira GF specifikus kritika).

A kedvét senkinek nem akarnám elvenni...mondom olyan lelkesen, mint ma a pékségben a sütiket kémlelve, az eladónő azt a mondatot szegezte nekem minden féle felvezetés nélkül, hogy hallottam-e róla, hogy divat lett szülés után elfogyasztani a méhlepényt?!
"Köszönöm, akkor mégse kérem azt a ribizlis krémest!" Mondhattam volna, ilyen vérpezsdítő marketing után, de mégis kikértem a sütit és megettem jóízűen. Titeket se befolyásoljon ez, vagy ha mégis, csak menjetek fel (pl.) a GF oldalára, roskadozik úgyis ugye a bright side-dal!

Általában az első lépés ugye az, hogy beadjuk a jelentkezésünket az adott iskolába!

No igen, de van egy testes nulladik!
Nem szeretek más pénztárcájában kutatni, keresni, pofátlanul megmártózni, mint érett süldő a tacsakos dagonyában, DE minden klasszikus rosszindulat nélkül(!) érdekelne, hogy kinek hogy van minimum 1 millió 250 ezer Ft-ja csak úgy, ha nem két részletben, másfél(!).*

Tudom-tudom, anyagiakról beszélni olyan, mintha a nők örömmel témáznának, hogy épp hány kilót nyomnak: abszolút tabu.
Egyfelől érthető, másfelől abszolút faszág.
30 éves vagyok, plusz mínusz pár hónap, 58 kg, plusz mínusz pár kg, és egy milkám van van plusz mínusz X ezer Ft.

Bármennyire is tabu téma ez, ha nem is fontos, szerfelett érdekes. Azért helóheló, 4-6 fizetés nélküli hónappal lesz az ember megáldva, nem árt, ha van tartaléka, egyébként nyilván kurvára bele sem vág. Számításaim szerint nekem a hat hónapra maga a lakhatás 360.000 Ft lesz, tömegközlekedés 57.000 Ft, csemege pénz meg úgy 144.000. És akkor kurvára nem vezettem még be a "szórakozás" témakört a drága jó, kihagyhatatlan "alkohol"-ról már nem is beszélve. Ez alsó hangon bizony laza 600 rongy plusz.

Máris apró betűs kiegészítés a klasszikus "BÁRKIBŐL LEHET PROGRAMOZÓ" szállóigéhez: rendelkezz minimum másfél milkával, de ideális esetben máris kettővel, és sima-liba a nulladik lépés, aka.: anyagi vonal.

Én speciel szerencsés helyzetben vagyok, mert édesanyám egy szerfelett angyali lélek, ha ilyen konstruktív szabadidős tevékenységekről van szó, mint "felmondani az amúgy jól jövedelmező, teljesen kötetlen, bónuszokkal gazdagított, nyugodt közszféra létből" és belevágni valami ismeretlen fosba, ami még baszott drága is. Annyi kikötést tett, hogy "jól van kislányom, természetes, csak végezd el, tartsd el magad, tanulj és találj munkát az Isten szerelmére!"
Deal, anyukám!

Szóval megfelelő anyagi háttérrel máris elkezdhettem lemondani a biztos jövedelemmel, de nulla előre lépési lehetőséggel bíró munkahelyemtől való elszakadás gondolatával és átgondolatlan vakmerőséggel átitatott hévvel adtam is be a jelentkezésem a Green Fox-ba, hova máshova....

*Általánosságban elmondható, hogy az iskolák két féle fizetési lehetőséget fogadnak el:

1) Egyben: első részlet a beiratozáskor (azaz a sikeres felvételi utáni megbeszélt időpontban,  szerződés aláírásakor), majd a második részlet az első iskolai naptól számított x. napon belül. Összesen: kb. 990.000 + ÁFA (tehát PLUSZ ÁFA!!)

2) Két részletben: az első részlet ugyanúgy a szerződés aláírásakor, a második a kurzus vége után, részletekben. Összesen: kb. 1.250.000 Ft (itt is ordítva csapódik hozzá a drága jó PLUSZ ÁFA!)

3) Akadnak ösztöndíj programok is, na, de erről már aztán tényleg az adott iskola honlapján informálódj a biztos infóért :)

Üdvözlet Olvasó!

A blog létrejöttének lényegi apropója a napjainkban lassan trendre igencsak trenírozó és szerfelett népszerű programozó iskolák mivoltja. Hiszen már a könyökünkön jön ki a "Bárkiből lehet programozó!" szlogen és az egyes iskolák is büszkén emelik almuk fiait/lányai a nagyközönség elé, mint az Oroszlánkirályban Rafiki az újszülött Simbát, hogy lássuk, biza hogy, az egyszerű kertészből mára sikeres programozót faragtunk.

És akkor olyan fantasztikus dolognak tűnik az egész, olyan heroikusnak, olyan elérhetőnek és vonzónak.
Aztán a lófaszt leányálom ez.
Jómagam pár hete koptatom az egyik iskola padját és amennyiben időm engedi, az érdeklődőt eszkortálnám végig a tapasztalatim és véleményeim végtelen armadáján, hogy eszik vagy isszák ezt a hosszú távon remélhetőleg kifizetődő, de rövid távon irtózatos szopóágnak tűnő műfajt, hogy programozó iskola!